1. rész

Felkeltem. Homályosan láttam mindent, de kezdett kitisztulni a kép. Egy szobában voltam, véres kötéssel a kezemen. Bizonytalanul, de megszólaltam.:

- H-hahó! V-van itt va-valaki?

- Látom felkeltél. A nevem Roku Willington. És a tied? - kérdezte a fekete hajú megmentőm, akit ezek szerint Rokunak hívnak.

- A nevem...Nem tudom, hogy mi a nevem... - mondtam könnyekkel a szememben.

Meglepődöttséget véltem felfedezni az arcán, aztán idejött hozzám, leült ez ágyam szélére, majd megfogta a kezem.

- Akkor legyen a neved Minori Ritsu - mosolygott.

- O-oké...- feleltem bizonytalanul.

- Jobban van már a karod? 

- Sokkal..Izé....Köszönöm...- pirultam el.

Elmosolyodott, és kiment a szobából, de a küszöbről visszafordult, és :

- Pihenj sokat. Nem szeretném, ha még rosszabbul lennél.
Lehunytam a szemeimet, de ez nem tartott sokáig, ugyanis bejött, pontosabban mondva majdnem betörte az ajtót egy vörös hajú srác.
- Csá cica! Na hogy ityeg?
Meredten bámultam rá, és a dühtől fortyogva ráordítottam:
- MI AZ HOGY,,CICA"?!  Lehetnél tisztelettudóbb is, nem látod hogy-----
Véletlenül megemeltem a sérült kezemet és halkan felszisszentem.
- Még nem szabad mozognod, cica! - vigyorgott.
- Tűnj innen, te perverz...
- Perverz? Én? Rosszul tételezel fel engem, cicám, én----
- NE HÍVJ CICÁNAK, NEM ÉRTED MEG, TE IDIÓTA?!
- Hajjaj, de fel van vágva a nyelved, cica... - fintorodott el.
- Kuss...
- Én a helyedben nem beszélnék így Sebastian Willingtonnal! - ingerült be.
- Az meg ki a túró?
- M-mi az, hogy nem ismersz engem?!!!
- Jah, hogy te vagy az...Akkor már végképp nem jegyzem meg ezt a nevet.
Gyors léptekkel idejött hozzám, és négykézláb felmászott az ágyamra, pont fölém.
- Hallgass el, cica, különben muszáj leszek megbüntetni téged...- nézett rám perverzen.
Egyre ereszkedett rám, és már amikor csak pár centi volt közöttünk, benyitott Roku, hála az égnek!
- Megzavartam valamit? - kérdezte zavarodottan Roku.
- DEHOGY IS! Kérlek, szedd le rólam ezt a pedofilt.....- mondtam.
- Te provokáltál, cicám!
- Mondtam már hogy kuss, nem?! - mondtam mérgesen.
Roku elkezdett nevetni, és lerángatta rólam Sebastiant, vagy kit...Lenyugtatta, és kiküldte a szobából azt az állatot, majd leült az ágyam szélére.
- Nem csinált veled semmit az öcsém?
- Még nem...Ha nem lenne sérült a karom, akkor simán leterítettem volna! Az utcai élet megtanít a kemény dolgokra...
- Utcai élet? - lepődött meg - Hogy érted ezt?
- Nincs otthonom. A szüleim, már ha nevezhetőek azoknak, amint megtanultam járni, és beszélni, kiraktak az utcára.
- Szóval nincs hol laknod? - kérdezte.
- Perpillanat nincs - vallottam be magamnak is a tényt.
- Értem...Akkor lakj itt.
Felkaptam a fejem, és azokkal a gyönyörűen mosolygó szempárokkal találtam szembe magam.
- De én...Nem, sajnálom, el kell utasítanom. Nem akarok gondot okozni!
- Nem okozol gondot. Bár tény, hogy apám nem nézné jó szemmel, hogy egy teljesen idegen ember vendégül lakik a házában, szóval...
- Értem. Akkor megyek is!
- Nem arra gondoltam...Esetleg beállnál cselédlánynak? Hidd el, apám jól fizet! - mosolyodott el.
- Hát....Nem is tudom...
- Én eldönthetem?
- Úgyis tudom a választ. Rendben...Cselédlány leszek! - adtam be a derekamat.
- Rendben, holnap már kezdhetsz is!
Örömmel telt meg az arca, én is elmosolyodtam rajta. Mire kinyitottam a szemem, azt láttam, hogy elpirult, és villámgyorsan kisietett a szobából zavarodottan. Na jó, ez meg mi volt?...